Egy utazásról beszélni/írni valahol mindig nehéz vállalkozás, hiszen te voltál ott, te élted át, nem az, akinek éppen áradozol.. Mesélhetsz róla, de az sosem lesz ugyanolyan, mintha ő is ott lett volna. Mindegyik más élmény, mindegyik út más érzéseket vált ki belőled. Valószínűleg az én utam is másképp alakul, ha megint egész héten egymagam lettem volna, mint Firenzében (erről majd egy későbbi bejegyzésben nosztalgiázom), de úgy tűnik ennek az útnak más terve volt velem.
Február 25 van. A számomra szinte hajnali felszállást, majd igen rázós glasgowi landolást követően nagyjából egy óra autóút után érkeztünk meg Edinburghbe ('Edinboró', 'Edinbra'..valószínűleg sosem fogom tudni így nevezni,amiért már most elnézést kérek), ahol aztán egy egész napos akklimatizálódás várt rám. Ugyanis nem tudom, miért, de valahogy mindig kicsinálnak ezek a néhány órás repülőutak is..pedig még jetlag sincs. 😊
Esős, szeles időjárás azonban annál inkább. Már a reptéren bemutatkozott az a bizonyos "Scottish weather", ami azután a következő napokban is mellém szegődött, egy-egy kivételtől eltekintve. De ez itt ilyen. Szokd meg. Egyébként meglepő mód nem volt olyan nehéz elviselni, sőt..pedig nálam jobban szerintem kevés ember utálja az esőt és a szelet - hozzáteszem ennek igen egyszerű oka van: tönkreteszi a hajam. 😃
Szóval a kezdeti nem is értem hogy kerültem ide állapot után estefele megismerkedtem a lakás többi lakójával is, akik gyakorlatilag úgy kezeltek, mintha nem is egy idegen valaki lennék és ezért a mai napig hálás vagyok nekik. "Köszi gyerekek!" 😉 Magyarok ők is, így nyilván könnyebb volt minden, de ettől függetlenül be voltam tojva, hogy vajon hogyan fogadnak, milyen hetünk lesz együtt. Merthogy én idegen társaságban inkább csendben maradok és a háttérből figyelem az eseményeket, így aztán igen kicsi az esély egy emlékezetes entrée-ra, amit mondjuk egy óriás cimbizés követ. De itt valahogy nem is volt erre szükség..egyszerűen csak belecsöppentem az életükbe, amennyire csak tudtam, igyekeztem alkalmazkodni a mindennapjaikhoz, szokásaikhoz és ennek eredményeként - no meg néhány igen vicces szituációnak köszönhetően - hatalmasakat nevettem velük. Miután fiatal társaságról van szó, valahol a kimaradt kollégiumi életből kaptam egy kis ízelítőt és meg kell hagyni, igencsak elkezdtem sajnálni, hogy anno belőlem nem lett "koleszos".
De hogy miért nem csak a városról, a környékről, a tájról írok?! Ennek igen egyszerű oka van. Amellett, hogy valóban csodaszép hely, hihetetlenül kedves skótokkal szerte Edinburghben, számomra most elsősorban mégis a társaság adta meg azt a hangulatot az egész hetem alatt, ami miatt a város is ennyire el tudott varázsolni és azt tudom mondani, hogy egy örökre nyomot hagyó utazásban, élményekben, tapasztalatszerzésben lett részem. Más szemmel láttam rá magamra, a világra, a világomra.
Ez az utazás elindított egy olyan úton, mely a valóságban bár csak hetek múlva veszi kezdetét, már most óriási hatással van rám. A környezetemre. Az életemre.
Február 25 van. A számomra szinte hajnali felszállást, majd igen rázós glasgowi landolást követően nagyjából egy óra autóút után érkeztünk meg Edinburghbe ('Edinboró', 'Edinbra'..valószínűleg sosem fogom tudni így nevezni,amiért már most elnézést kérek), ahol aztán egy egész napos akklimatizálódás várt rám. Ugyanis nem tudom, miért, de valahogy mindig kicsinálnak ezek a néhány órás repülőutak is..pedig még jetlag sincs. 😊
Esős, szeles időjárás azonban annál inkább. Már a reptéren bemutatkozott az a bizonyos "Scottish weather", ami azután a következő napokban is mellém szegődött, egy-egy kivételtől eltekintve. De ez itt ilyen. Szokd meg. Egyébként meglepő mód nem volt olyan nehéz elviselni, sőt..pedig nálam jobban szerintem kevés ember utálja az esőt és a szelet - hozzáteszem ennek igen egyszerű oka van: tönkreteszi a hajam. 😃
Szóval a kezdeti nem is értem hogy kerültem ide állapot után estefele megismerkedtem a lakás többi lakójával is, akik gyakorlatilag úgy kezeltek, mintha nem is egy idegen valaki lennék és ezért a mai napig hálás vagyok nekik. "Köszi gyerekek!" 😉 Magyarok ők is, így nyilván könnyebb volt minden, de ettől függetlenül be voltam tojva, hogy vajon hogyan fogadnak, milyen hetünk lesz együtt. Merthogy én idegen társaságban inkább csendben maradok és a háttérből figyelem az eseményeket, így aztán igen kicsi az esély egy emlékezetes entrée-ra, amit mondjuk egy óriás cimbizés követ. De itt valahogy nem is volt erre szükség..egyszerűen csak belecsöppentem az életükbe, amennyire csak tudtam, igyekeztem alkalmazkodni a mindennapjaikhoz, szokásaikhoz és ennek eredményeként - no meg néhány igen vicces szituációnak köszönhetően - hatalmasakat nevettem velük. Miután fiatal társaságról van szó, valahol a kimaradt kollégiumi életből kaptam egy kis ízelítőt és meg kell hagyni, igencsak elkezdtem sajnálni, hogy anno belőlem nem lett "koleszos".
De hogy miért nem csak a városról, a környékről, a tájról írok?! Ennek igen egyszerű oka van. Amellett, hogy valóban csodaszép hely, hihetetlenül kedves skótokkal szerte Edinburghben, számomra most elsősorban mégis a társaság adta meg azt a hangulatot az egész hetem alatt, ami miatt a város is ennyire el tudott varázsolni és azt tudom mondani, hogy egy örökre nyomot hagyó utazásban, élményekben, tapasztalatszerzésben lett részem. Más szemmel láttam rá magamra, a világra, a világomra.
Ez az utazás elindított egy olyan úton, mely a valóságban bár csak hetek múlva veszi kezdetét, már most óriási hatással van rám. A környezetemre. Az életemre.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése