Hogy milyen is az igazi skót időjárás?!
Esős. Szeles. Napos. Hűvös. Meleg. Kellemetlen. Kellemes. Változékony. Kiszámíthatatlan. Akárcsak mi emberek. Talán ezért is nézünk rá kicsit ferde szemmel. Edinburghben már pár óra napsütés is felemelő, egy reggeltől délutánig tartó napfürdő pedig szinte maga a csoda ilyenkor. Még mindig február végét írjuk és egyelőre fogalmam sincs arról, hogy a nyár itt milyen lehet, de a mostani, kora tavaszi masszív 7-10 °C nem is olyan fájdalmas.
Nem mondom, hogy kellemes, amikor egy random délutáni kiruccanás alkalmával a Calton Hill tetejére felérve a süvítő szél és szakadó eső egyszerre tépi le az arcom, de ez nagyjából csupán 10 percig tart és, ha kitartó vagy - no meg persze szerencsés is - a cunami után ez a látvány a jutalmad:
Megéri, nem?! 😉
A hét többi napján alapjában véve igencsak mázlistának mondhattam magam - mondjuk van is egy elméletem, miszerint, ha én utazom valahova, ott abban az időszakban szép idő lesz és kész 😋 -, hiszen napokig mosolygós időjárás volt az ajándékom és csak az utolsó napokban mutatta meg inkább a borongósabb arcát a város. De ezt sem úgy kell elképzelni, mint az itthoni, őszi, esős napokat, amikor élni is alig van kedve az embernek, mert messze nem ilyen. Skóciában elfogadod, hogy bármikor eleredhet az eső, majd egyik pillanatról a másikra kiégeti a szemed a nap, ezért aztán nem állsz meg, nem maradsz a lakásban, hanem mész, mész, mész..csak legyen nálad kapucnis kabát és tanulj meg esernyő nélkül élni, merthogy a szél úgyis erősebb lesz az ernyődnél! 😃 S bár az eső a fényképezőnek sem barátja, egy-egy pillanatra előkapva a gépet olykor hihetetlen fotókat lehet készíteni itt. Hiszen mi lehetne hatásosabb effekt az eső áztatta utcáknál és/vagy a borongós, sötét felhőknél egy ghost town-ban?!
A város lakóit tekintve ért talán a legnagyobb meglepetés. Elképesztően kedvesek!
Az elmúlt évek utazásai során szerencsére már sikerült a korábbi előítéletességemet a minimális szintre csökkenteni, de szerintem hazudik, aki azt mondja, nem gondolja a skótokat picit pökhendinek, némiképp sznobnak - hasonlítgatva az angolokhoz. Tény, én is találkoztam olyan pincérrel, aki gyakorlatilag kijavította a mondataimat, éreztetve kicsit, hogy tudjam hol a helyem, de valahol igaza volt..tanulja meg az a fránya turista, mi a rend. 😊
Ugyanakkor ott a másik oldal, amikor a souvenir boltba betérve s egy igen érdekesnek tűnő whiskey ízesítésű teával ácsorogva a kasszánál az eladó fiú a semmiből egyszercsak megkérdezi, hogy láttam-e ma valami különlegeset!? Annyira meglepett ezzel, hogy hirtelen csupán csak egy csodálatos "Yes!"-re és egy nagy mosolyra futotta, majd a helyzetet mentve felmutatta a teát, hogy például ezt és mindketten elnevettük magunkat. 😃 Kb fél perces csevegés volt, de még most, másfél hónappal később is elmosolyodom rajta, hogy milyen mókás jelenet volt az ott, akkor.
Hasonlóan ahhoz, ami egy másik üzletben történt, mikor is az eladó hölgy az után érdeklődött, hogy melyik Tiger shopban adnak olyan zacskót, ami a kezemben volt..a központban vagy az XY úton?! Azt hiszem nem kell ecsetelnem, hogy kb azt sem tudtam mikor melyik utcában vagyok, nem hogy azt, hol is van a kérdéses shop..amihez még társult egy izgalmas skót akcentus is a hölgynél, így gyakorlatilag a mondatai felét csak találgattam..vagy konkrétan meg sem értettem. De mosolyogtunk, elcsevegtünk, jó élménnyel távoztam és talán hasonlót is hagytam magam után. Ennyi a lényeg azt hiszem és ezt ők is tudják.
De nem csak az üzletek dolgozói ilyenek. Dean Village utcáin kóvályogtam - merthogy a folyópart menti rész egy szakasza le volt zárva -, nézegettem az eldugott utcákat miegymás, mikor is valaki odaszólt nekem, hogy: "Are you lost?!" Hátra fordultam és egy autóban ülő férfi volt, aki látva a ténfergésem, segíteni szeretett volna egyenesbe kerülni. Persze az is lehet, hogy csak valami betörőnek nézett és éreztette, hogy figyelnek ám itt az emberek, de én csak mondtam egy nemet, megköszöntem és folytattuk utunkat - ki-ki a magáét.
Egy valamit viszont a 8 nap alatt sem sikerült kiderítenem..hogy mégis melyik oldalon közlekednek a gyalogosok mikor egymást keresztezik. Így aztán egy igen egyszerű megállapításra jutottam - mindkettőn, vagy épp egyiken sem?! Ez attól függ milyen kedvükben vannak. A Princes Streeten például gyakorlatilag, mintha egy szlalom pályán lennék, úgy éreztem magam, Mindenki mindenhol van, te pedig kerülöd amerről épp tudod vagy akarod. Egy kis fővárosi feeling, amit egyébként nem annyira érezni ott, mint mondjuk itthon, Pesten. Természetesen vannak autósok rendesen, buszok, villamos, biciklisek, nyüzsög a city, de valahogy mégis olyan hangulatot árasztanak az épületek, a sok helyen mai napig macskaköves utcák, hogy nem érzed terhesnek ezt a rohanást.
Esős. Szeles. Napos. Hűvös. Meleg. Kellemetlen. Kellemes. Változékony. Kiszámíthatatlan. Akárcsak mi emberek. Talán ezért is nézünk rá kicsit ferde szemmel. Edinburghben már pár óra napsütés is felemelő, egy reggeltől délutánig tartó napfürdő pedig szinte maga a csoda ilyenkor. Még mindig február végét írjuk és egyelőre fogalmam sincs arról, hogy a nyár itt milyen lehet, de a mostani, kora tavaszi masszív 7-10 °C nem is olyan fájdalmas.
Nem mondom, hogy kellemes, amikor egy random délutáni kiruccanás alkalmával a Calton Hill tetejére felérve a süvítő szél és szakadó eső egyszerre tépi le az arcom, de ez nagyjából csupán 10 percig tart és, ha kitartó vagy - no meg persze szerencsés is - a cunami után ez a látvány a jutalmad:
Megéri, nem?! 😉
A hét többi napján alapjában véve igencsak mázlistának mondhattam magam - mondjuk van is egy elméletem, miszerint, ha én utazom valahova, ott abban az időszakban szép idő lesz és kész 😋 -, hiszen napokig mosolygós időjárás volt az ajándékom és csak az utolsó napokban mutatta meg inkább a borongósabb arcát a város. De ezt sem úgy kell elképzelni, mint az itthoni, őszi, esős napokat, amikor élni is alig van kedve az embernek, mert messze nem ilyen. Skóciában elfogadod, hogy bármikor eleredhet az eső, majd egyik pillanatról a másikra kiégeti a szemed a nap, ezért aztán nem állsz meg, nem maradsz a lakásban, hanem mész, mész, mész..csak legyen nálad kapucnis kabát és tanulj meg esernyő nélkül élni, merthogy a szél úgyis erősebb lesz az ernyődnél! 😃 S bár az eső a fényképezőnek sem barátja, egy-egy pillanatra előkapva a gépet olykor hihetetlen fotókat lehet készíteni itt. Hiszen mi lehetne hatásosabb effekt az eső áztatta utcáknál és/vagy a borongós, sötét felhőknél egy ghost town-ban?!
A város lakóit tekintve ért talán a legnagyobb meglepetés. Elképesztően kedvesek!
Az elmúlt évek utazásai során szerencsére már sikerült a korábbi előítéletességemet a minimális szintre csökkenteni, de szerintem hazudik, aki azt mondja, nem gondolja a skótokat picit pökhendinek, némiképp sznobnak - hasonlítgatva az angolokhoz. Tény, én is találkoztam olyan pincérrel, aki gyakorlatilag kijavította a mondataimat, éreztetve kicsit, hogy tudjam hol a helyem, de valahol igaza volt..tanulja meg az a fránya turista, mi a rend. 😊
Ugyanakkor ott a másik oldal, amikor a souvenir boltba betérve s egy igen érdekesnek tűnő whiskey ízesítésű teával ácsorogva a kasszánál az eladó fiú a semmiből egyszercsak megkérdezi, hogy láttam-e ma valami különlegeset!? Annyira meglepett ezzel, hogy hirtelen csupán csak egy csodálatos "Yes!"-re és egy nagy mosolyra futotta, majd a helyzetet mentve felmutatta a teát, hogy például ezt és mindketten elnevettük magunkat. 😃 Kb fél perces csevegés volt, de még most, másfél hónappal később is elmosolyodom rajta, hogy milyen mókás jelenet volt az ott, akkor.
Hasonlóan ahhoz, ami egy másik üzletben történt, mikor is az eladó hölgy az után érdeklődött, hogy melyik Tiger shopban adnak olyan zacskót, ami a kezemben volt..a központban vagy az XY úton?! Azt hiszem nem kell ecsetelnem, hogy kb azt sem tudtam mikor melyik utcában vagyok, nem hogy azt, hol is van a kérdéses shop..amihez még társult egy izgalmas skót akcentus is a hölgynél, így gyakorlatilag a mondatai felét csak találgattam..vagy konkrétan meg sem értettem. De mosolyogtunk, elcsevegtünk, jó élménnyel távoztam és talán hasonlót is hagytam magam után. Ennyi a lényeg azt hiszem és ezt ők is tudják.
De nem csak az üzletek dolgozói ilyenek. Dean Village utcáin kóvályogtam - merthogy a folyópart menti rész egy szakasza le volt zárva -, nézegettem az eldugott utcákat miegymás, mikor is valaki odaszólt nekem, hogy: "Are you lost?!" Hátra fordultam és egy autóban ülő férfi volt, aki látva a ténfergésem, segíteni szeretett volna egyenesbe kerülni. Persze az is lehet, hogy csak valami betörőnek nézett és éreztette, hogy figyelnek ám itt az emberek, de én csak mondtam egy nemet, megköszöntem és folytattuk utunkat - ki-ki a magáét.
Egy valamit viszont a 8 nap alatt sem sikerült kiderítenem..hogy mégis melyik oldalon közlekednek a gyalogosok mikor egymást keresztezik. Így aztán egy igen egyszerű megállapításra jutottam - mindkettőn, vagy épp egyiken sem?! Ez attól függ milyen kedvükben vannak. A Princes Streeten például gyakorlatilag, mintha egy szlalom pályán lennék, úgy éreztem magam, Mindenki mindenhol van, te pedig kerülöd amerről épp tudod vagy akarod. Egy kis fővárosi feeling, amit egyébként nem annyira érezni ott, mint mondjuk itthon, Pesten. Természetesen vannak autósok rendesen, buszok, villamos, biciklisek, nyüzsög a city, de valahogy mégis olyan hangulatot árasztanak az épületek, a sok helyen mai napig macskaköves utcák, hogy nem érzed terhesnek ezt a rohanást.
Sőt, még egy pillanatra az élet nagy döntésein is elgondolkodhatsz - Left or Right?!
(csak ne feledkezz meg az elsuhanó járművekről)





Megjegyzések
Megjegyzés küldése